mfb pontok

Megvannak az új CSOK első eredményei az FHB-nál

Az egy évvel korábbihoz képest harmadára, 1,277 milliárd forintra csökkentette adózás utáni veszteségét az FHB Jelzálogbank. A csütörtöki piaczárás után közzétett első negyedéves gyorsjelentés fontosabb részletei:

  • a nettó kamatbevételek 33%-kal visszaestek, a díj- és jutalékbevételek viszont 8%-kal növekedtek egy év alatt,
  • a bank saját hiteleinek állománya 7%-kal, refinanszírozott hitelállománya pedig 25%-kal csökkent, a nettó kamatmarzs 2,6%-ról 1,9%-ra apadt,
  • folyamatosan bővül a hitelezési aktivitás, amelyhez egyre inkább a CSOK (ezentúl pedig az MFB Pontok nyitása) is hozzájárul: április végéig közel 500 normál és ezen felül 122 darab 10+10-es CSOK igénylést fogadott be az FHB, összesen 215 folyósítás történt 428,5 millió forint összegben,
  • a nem teljesítő hitelek aránya egy év alatt 3,4 százalékponttal 13,5%-ra olvadt, a hitelezési veszteség kevesebb mint felére csökkent az előző negyedévhez képest,
  • a társult vállalkozások eredménye 197 millió forinttal járult hozzá az összes bevételhez, ezen belül a Diófa Alapkezelő 164 millió forintos adózás utáni eredménnyel zárta a negyedévet,
  • az időarányos bankadó 299 millió forintra csökkent, a különadók és egyszeri tételek nélkül 800 millió forint lett volna a bank vesztesége,
  • az év végén eldöntött tőkeemelésnek is köszönhetően a bank CET1 tőkemutatója egy év alatt 10,47%-ról 14,80%-ra emelkedett. A bank tőkemegfelelési mutatója immár 25,9%.
Előzetes elemzői becslés nem készült a gyorsjelentéshez.

Megjelent az MFB Pontokra vonatkozó közbeszerzési hirdetmény

Megjelent a napokban az Európai Unió elektronikus közbeszerzési adatbázisában (TED) az a közbeszerzés megvalósítására irányuló hirdetmény, amely az országszerte 402 MFB Pont felállítására, az abban részt vevők kiválasztására vonatkozik. Az ajánlattételeket november 30-ig kell benyújtani, majd december 11-ig megküldik az ajánlattételi felhívást a jelentkezők részére. Ezt követően az eredményhirdetés után a szerződés jövő februártól indul és a vállalt indikátorokat 2018 végéig kell tartani. A közbeszerzés eredményeként 2016 végére létrejön egy olyan országos hálózat, amelyben a mintegy 710 milliárd forintnyi visszatérítendő uniós forrást tudja majd elosztani az MFB, illetve a hálózatban a pénzügyi tanácsadással kiegészülő egyéb termékei is elérhetők lesznek - ahogy az a múlt heti MFB-közleményből már kiderült.

Indul az MFB Pontok országos kiépítése

A napokban megjelenik az Európai Unió Hivatalos Lapjában (TED), illetve a Közbeszerzési Értesítőben az a közbeszerzési eljárást megindító hirdetmény, amely az országszerte 402 MFB Pont felállítására, az abban részt vevők kiválasztására vonatkozik - hívja fel a figyelmet közleményében a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. A közbeszerzés eredményeként 2016 végére létrejön egy olyan országos hálózat, amelyben a mintegy 710 milliárd forintnyi visszatérítendő uniós forrást tudja majd elosztani az MFB, illetve a hálózatban a pénzügyi tanácsadással kiegészülő egyéb termékei is elérhetők lesznek.

  • 1
  • 2
Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Vadonatúj autóvásárlási támogatás jöhet Magyarországon
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.